Leventevár = Břeclav (Lundenburg) Dél-Morvaország 7/1. rész

Oly sokszor átutaztam és átszálltam Szlovákia felől az első cseh vasúti állomáson Břeclavban (Lundenburg), hogy felkeltette a kíváncsiságomat vajon az állomás előtti háromszög alakú szép házakkal szegélyezett parkos terén kívül rejt-e valami értékesebb műemléket is a városmag. Tavaly két vonatközti időt kihasználva egy júniusi hajnalon került erre sor. A téren álló tájékoztató tábla alapján indultam el, ami egy útburkolatból kibújó fejet mintázó kőszobor közelében található.

A negyvenéves korszak építészete szakította meg az ízléses kisvárosi házsort. 

A Dyje (Thaya) folyó hídján átkelve újabb régi házak, majd a főtér, aminek közepén nem odavaló modern templom csúcsosodik.

Breclavban  a fehér zsinagóga átvészelte a világháborút

általános iskola

Balra tartva egy csatorna mellett terül el a romos várkastély, ami körül néhány lődörgő álmosképű hajléktalant láttam, akik vélhetően a parki padokon pihenhettek. A cseh műemlékvédelem országos lendületét látva szerintem néhány év múlva megint pompájában fog állni a várkastély.

garázskapura festve a várkastély

Hétvégeken a szombati napon nosztalgia motorvonat, míg vasárnap gőzmozdonnyal indul vonat a  lednice–valticei kultúrtáj felé. Ez a Břeclav (Lundenburg) járásban található, amit 1996-ban nyilvánított az UNESCO a világörökség részévé. A kultúrtáj részei az egykori hatalmas Liechtenstein hercegi birtokon található kastélyok, halastavak, parkok Lednice (Eisgrub), Valtice (Feldsberg), Hlohovec (Bischofswarth) területein.

Német szövegek fordításából pár sor a múltjából:

Az ásatások első emlékei már i.e. 8000-6000-ről bizonyítják az ember itteni jelenlétét. A bronzkortól (kb. i.e. 2000) a földművelésből és állattenyésztésből élők folyamatosan lakják.

Amikor i.e. 400 körül a kelták Közép-Európát elfoglalták az nyelvi és kulturális asszimilációjához vezetett az őslakosságnak ebben a régióban is. A Majna folyó vidékéről i.e. 8 után a kvádok ezt a térséget is benépesítették. A közelben a II. századból római katonai tábor nyomait találták.

A VI. század felétől a legtöbb germán törzs elhagyta a Közép-Duna régiót és helyükbe délkeletről egymást követő szláv törzsek telepedtek le. Az avar birodalom veresége után a VIII. század végén a meglévő kisebb szláv fejedelemségek megalapították a Nagymorva Birodalmat. A térség központja először Mikulcice (Mikultschitz) majd Břeclav lesz. A Nagymorva Birodalom utolsó évtizedeiből 890-nél korábbi emlékeit találták a közeli Pohansko földvárnál. A falakon kívül 28 hektáron 12 templom és fejedelmi székhely maradványait is megtalálták, amelyek az itt élt szlávok keresztény hitre való térésének bizonyítékai. A birodalomnak a magyar törzsek honfoglalása vetett véget, akik a X. század elején területének legnagyobb részét feldúlták. A terület, ekkor nagyrészt lakatlanná válik.

Premyslide Bretislav I. 1041-től egy szisztematikus uralmat épít ki - miután a Piastoktól Morvaországot visszaveszik - várkerületeket hoz létre.

A város első említése a XI. századból való, amelyben Breclavs-ként szerepel, de később Lauenburch, Laventenburg alakban szerepel. A várat 1078-ban egy forgalmas főút mellé építik távolabb a Dyje (Thaya) folyó átkelési pontjától, így 1872-ig egy kis jelentéktelen mezőváros marad.

Plébániájáról 1131-ben tesznek említést, amely a központjában állt.

A város 1220-tól I. Premysl Ottokár király magyar származású Constance feleségének birtoka.

Őt követően 1230-ban az eredetileg fából épült várkastély helyébe kőből építenek másikat. A közepén lakótornyot emelnek és a vár árkába a folyó vízét vezetik. Az így kialakult szigeten egy kézműves központ alakult ki. Constance halála előtt rövid ideig unokája III. Karintiai Ulrich birtokolja a várost, aki 1247-ig Lundenburg hercege címen nevezi magát.

Őt követően a XIII: században Břeclav (Lundenburg) az Egerberg nemesi család birtoka, majd 1313-tól a Boskowitzoké. Ebben az időszakában adják el a várat és a várost az osztrák Hainfeld és Rauenstein nemeseknek mielőtt 1336-ban János cseh király el nem foglalja. A morva őrgróf Johann Heinrich és fivére Hans és Georg von Liechtenstein a vár urai 1367-ben. Vencel király 1419-ben megerősítette a Lichtenstein család birtokjogát köszönetként a fogságából való kiszabadításért.

Mátyás király egy darabig uralma alatt tartotta Morvaországot, így Břeclav (Leventevár, Lundenburg) is része volt 1490-ig a birodalmának. 

A XVI. század második felében anabaptista vallású hutteriták befolyása alatt áll.

Az 1574-es morvaországi progromok során Břeclavban (Lundenburg) is megsemmisül a zsidó közösség, amíg II. Maximillian császár nem veszi védelmébe az egyházukat.

A Bocskai István fejedelem csapatai 1605 június 28-án kifosztják a várost. Az 1605, 1619-1622 közötti és az 1643-as háborúk során súlyosan megsérül a város. A harmincéves háború elején 1619 szeptemberében a várkastély, a város - ami egyben hutterita központ is volt – a császári csapatok által leégett. Két évvel később az ellenreformáció során végképp kiűzik a hutteritákat. A felkelő nemestől Ladislav Velentől elkobozzák a birtokát és a Lichtensteineknek adják. A várost törökök és tatárok is ostromolták. A svéd invázió 1643 május 3-án sok kínt és halottat eredményezett. Anyakönyvi nyilvántartások 1686 óta vannak.

Karl Eusebius Liechtenstein és felesége Johanna Beatrix védelmében a zsidónegyed megújul. A zsinagógát 1672-ben építik újjá. A Mária Terézia és a porosz király II. Friedrich közötti a porosz-osztrák háború során 1742 március 25-én véletlenül egy óvatlan huszár miatt leégett a város. Napóleon csapatai vették be a várost 1805 november 21-én az austerlitzi csata előtt. Ők egészen 1806 január 3-ig tartották megszállás alatt Břeclavot (Lundenburg).

Kolerajárvány ütött ki 1831-ben, ami sok áldozatot követelt, majd 1866-ban ismét pusztított a városban és körzetében.

Elkészült 1839-re a Franz Ferdinands-Nordbahn vasútvonal, amely csomópontja lett a bécsi, brünni-prágai vonalnak, miáltal bekapcsolódott az osztrák Sziléziához, Észak-Morvaországhoz és a Felvidékünkhöz is.

Břeclavnak (Lundenburg) 1880-ban 5681 lakosa volt 1890-ben pedig 6430, ebből 3045 német 3075 cseh 310 egyéb és többségük katolikus. A zsidó vallásúnak 740-en vallották magukat. A város 1896-ban kerületi bírósággal két cukorgyárral, szeszfőzdével, sörfőzdével, fűrészüzemmel, parkettagyárral, keményítőgyárral is rendelkezik. Cseh többségűvé teszik 1919-től, de ennek ellenére a müncheni egyezmény alapján 1938 őszén az Alsó-Duna tartományba csatolják a Német Birodalom részeként, mivel az 1910-es népszámlálási adatokat vették figyelembe.  A zsidó lakosságot 1942-ig deportálják.

A második világháború végén 1945 május 8-tól az újraalakult Csehszlovákia részévé válik ismét a város. Majd a németeket csecsemőtől aggastyánig egyaránt halálmenetben zavarták Ausztriába minden ingóságuktól és értékeiktől megfosztva a Benes dekrétum alapján.

 A kommunista korszakban a közvetlen út Ausztria felé zárva volt, de a vasúti határátkelőhely nyitva maradt.

A város Gumotex gyáráról is híres, ahol felfújható gumicsónakokat, játékokat, esőköpenyeket, sátrakat gyártanak.